Egy legenda jár a horgászok között, miszerint az idő amit az ember horgászással tölt, nem számit bele a kiszabott élettartamába...

...igy elódázhatjuk az elkerülhetetlent...

...talán örökre.

2007. december 25., kedd

Egy csukás nap...

2006 nyarán a barátommal-aki egyben a szomszédom is-sokat horgásztunk egy közeli tavon, több kevesebb sikerrel. Volt amikor fogtunk szép bodorkákat, volt amikor semmit se fogtunk.
Ahogy közeledett az ősz mindketten arra lettünk figyelmesek, hogy a sekélyebb részeken rabol a csuka. Így elhatároztuk magunkat, hogy nekivágunk egy olyan napnak, amikor csak a krokodil pofájút próbáljuk horogra csalni.
A dátumra pontosan nem emlékszem, de abban biztos vagyok, hogy kedd volt, amikor elindultunk csukázni. Mind a ketten nagyon izgultunk egészen addig amíg oda nem értünk. Amint megérkeztünk rövid megbeszélés után egy olyan hely mellett döntöttünk, ahol mindketten elférhetünk és szerelékeinket a bedőlt fák ágai alá juttathatjuk. Amikor mindketten eljuttattuk a kishalas szereléket a megfelelő helyre, elővettük a szendvicseinket és evésnek kezdtünk. Amint falatozunk a csukák is életre keltek.
Arra lettem figyelmes, az úszóm furán mozog. Majd egyszer eltűnik. A szívem majd kiugrott a helyéről. Gondolkodás nélkül a botot a kezembe vettem és berántottam. A hal természetesen lemaradt. Mérgemben azt se tudtam, hogy mihez kezdjek. A kis kárászon jól látszottak a borotvaéles fog nyomok. Csodával határos módon a csalihal még élt, így hat a szereléket visszadobtam a korábbi helyére.

Jól láthatók a fog nyomok

Közben megérkezett a barátom is. Elmeséltem neki is a történteket. Ő is meglepődött. Az idő telik, de csukát még nem fogtunk. Gondoljuk magunkban. Újra eltűnik az úszóm. Nem tanultam az előbbi hibából: ismét berántok habozás nélkül. Szerencsémre a horog egyik szára beakadt a rabló hal fogai közé. Nagyon boldog voltam, amikor kezemben tarthattam a 2006-os első csukám.

A kis csuka






Nincsenek megjegyzések: