Nyári emlékek

Télen, amikor a vizek háta megkeményedik, a horgászok többsége, bent ül a meleg lakásban és várja hogy olvadjon már meg a jég. Ez az időszak akkortól kezdődik, amikor a tavakat alig pár centiméteres jégtakaró boritja. Tudjuk, hogy milyen rossz érzés amikor szép csukák reményében elindulunk egy rövid kis horgászatra, de nem tudjuk bevetni a jól bevált wobblereket, vagy éppen az úszós készséget a krokodilpofájú barátaink ellen. A jég vastagsága azonban akkor hizik amikor a hőmérő higanyszála a sokadik minusznál tart. Ilyenkor a wobblerezés helyett az egyszerű lékező szerelékeinket vetjük be. Ekkor jutnak eszünkbe igazán a nyári emlékek; amikor domolykozás közben egy egy falánkabb csuka elharapja a wobblerünket, vagy paducozás közben elcsipünk egy feles domolykót. Mi ha egyszer tehetjük, horgászni megyünk, azonban a hideg téli estéken, amikor már a lékelés sem kivitelezhető, nekünk is eszünkbe jutnak a nyári emlékek, most ezeket probáljuk felidézni.


Atlantic Kingfisher

Mondhatnám, hogy tavaly nyáron valóra vált egy álom számomra. Rég vágytam arra, hogy nekifogjak a csukák vadászatának. Hogy miért? Mindig lázba hozott, ha arra gondoltam, hogy az előttem fekvő tóban, folyóban egy, a természet által alkotott, tökéletes gyilkológép prédára leselkedik, nekem pedig meg van adatva, hogy levadásszam a gyilkost. Miután megszabadultam az egyetem és a szesszió kegyetlen fogságaból, hazamentem és másnap meg is vásároltam életem első pergető felszerelését: Siweida cég által gyártott 2.4 m-es, 10-30 g dobósúlyú pergető botra, egy négy csapágyas Cardinal orsóra esett a választás, mindez kiegészitve 22-es Trabucco monofil zsinorral, acél előkével, és mivel pénz szükében voltam, csak egy #1-es Mepps Comet-et, #1-es Mepps Black Furry-t illetve 3 Storm Intense Swim Shad-ot tudtam venni. Következő héten alkalmam is volt kipróbálni az újonnan beszerzett "puskát". A helyszin a Szörcse-i (Kovászna megye) holtág volt. Két napos horgászatra mentem. Első nap délután érkeztem ki a holtághoz. Elsőnek a nehéztüzérséget állitottam be pontyokra és az úszó keszséget apró halakra, aztán jöhetett életem első "lövése" a pergető bottal. A holtág széle hinárral volt benőve és nem is volt tiszta a viz, ezért úgy gondoltam megpróbálom az 1-es Mepps Comet-et, lássuk mit tud. Első dobásra semmi nem jelentkezett. Annál inkább az úszó készségen; az apró halak a nap lementével egyre aktivabbak lettek; sügérek és pirosszemü kelék rángatták az úszót. Két kapás között dobtam a pergető botommal is. Második dobásra egy agressziv kis süger ugrott neki a Mepps-nek és meg is volt életem első hala, amit pergetve fogtam. De nem a sügér volt az első számú célpontom, hanem a csuka. Próbálkoztam a fenevadak becserkészésével, főleg az után, hogy a halőrtől megtudtam, hogy tavasszal, amikor a csukák násza van, 9 kilós példányok kergetik egymást a szerelem hevében. Minden próbálkozásom ellenére meg ütésem sem volt, nemhogy csukát akasszak. Már már kezdett sötétedni, ezért letettem kezemből a pergető botot és újra beélesitettem az "ágyukat", hátha éjjel megakad egy pontyocska. Az úszómba világitópatront tettem, mert szürkületkor szépen lehet pirosszemüzni, nameg éjjel az úszós szerelékem más feladatot kapott, a pontyokat keresgélte. Sajnos eredménytelenül. Sem a fenekezőket, sem az úszót nem rángatták a halak. Enyhén csalódottan, éjjel 3 körül álomra hajtottam fejem. A lustálkodás nem volt hosszas, 4.45-kor keltem is a nappal együtt. Meleg kávéval a kezemben, a fáradságtól reszketve csodáltam a hajnali tájat. Na de sokat nem is bámészkodtam, csalit cseréltem a fenekező illetve pecázó botokon, és máris vettem kézbe a pergető botot. Két óra telhetett el, kétségbeesve amiért nem akar enni a csuka, nem is tudtam, hogy merre dobjak. Mivel a holtág nagyon keskeny, a fenekező készséget csak 3-4 méterre a parttól helyeztem el. Gondoltam egy merészet es a kicsi Meppset átdobtam a fenekező botjaimon. A felszin közelében húztam vissza a csalit, nehogy felszedje a főzsinorokat. Miután biztonságosan átjött a zsinorok fölött, a másodperc tört részéig azt hittem, hogy elakadtam valamiben, azonban egy agressziv kirohanásból rájöttem, hogy igen, megakadt a gyilkos. A szivem kihagyott, nem akart dobbani, nem jött, hogy elhidjem, hogy csukát akasztottam. Az orsó fékje nem volt megszoritva, ezért a halacsak megrecsegtette egy kicsit. Nem volt nagy példany, 20 másodpercet ha tartott a küzdelem. Leirhatatlanul boldog voltam, amikor a szákba láttam életem első csukáját. Miután kivettem a körforgót a torkából, beletettem a haltartóba és folytattam is a pergetést. Eljött a dél. Csukát az után nem sikerült fognom, sügéreket annal inkább, azokat is csak úszóra illetve fenékre. A fenekező botomnak köszönhetően kifogtam egy 15 cm-es sügért, ami személyes rekordom megdöntését jelentette. Nem voltam elégedetlen a napi teljesitményemmel, hogy is lehettem volna, amikor 2 személyes rekordot is megdöntöttem par óra leforgása alatt, azonban még egy csukát szivesen elfogadtam volna. Nem is kellett sokat ábrándoznom második csukámról, újból tette a dolgat a #1 Mepps Comet. Az elsőnél ez sem volt nagyobb, 45 cm, egyivásuak voltak. Sajnos amiért nem volt még birtokomba fényképezőgép, nem tudtam megörökiteni a nagy napot, azonban a szivembe és az emlékeim közé mélyen beivódott.

Egy másik csodálatos emlékem szülővárosom folyójához, az Olthoz fűződik. Tavaly nyáron nem csak a pergető horgászatnak fogtam neki, hanem a folyami horgászatnak is. Még soha nem sikerült folyón, nem hogy termetes példányt, de még apró halat sem fognom. Hogy véget vessek sikertelenségem sorozatának, a part mentén próbáltam sügéreket fogni. A szerelékem egyszerű úszós készség volt, csalinak trágyagilisztát használtam.

Hoppá, mintha hozzanyúlt valami...


Sügért nem sikerült fogni, azonban a folyó szélénél, a sekély vizben megakadt egy pirosszemü kele, egy márnaköjök illetve egy szélhajtó küsz is megkóstolta a csalit. A halak kicsik voltak, azonban kárpotolt az a tény, hogy sikerült halat fognom az Olton és utólag azt is megtudtam, hogy ritkán fognak Szentgyörgyön pirosszemü kelét a folyóban.


Halaimat a folyó szélén, sekély vizben sikerült fognom



Az első két hal, amit az Olt adott nekem...


...és a harmadik; igazi fenevad!



Huncut

A tavalyi év számomra egy halban gazdag év volt. Volt mikor kisebbeket, volt mikor nagyobbakat sikerült horogra csalni; voltak olyan napok amikor semmit nem sikerült fogni se pergetve, se úszós módszerrel.

Egy júniusi délelőtt kimentem a folyópartra szétnezni. Az elöző pár napban nem voltam kint horgászni, az esőzés beállta miatt. Amint kiértem, kellemes meglepetésben volt részem: a folyó nagyon enyhén volt zavaros, fogtam már zavarosabb vizben is halat. A latvány az arcomra mosolyt csalt. Pár percig még nézelődtem, majd indultam haza. Útban hazafelé arra gondoltam, hogy jól esne egy nyugalmasabb peca - tobbnyire járkálok a folyóparton domolykók után kutatva. Ugy határoztam hogy főzök egy kevés tarhonyát, majd avval csalizok, ugyanis láttam, hogy a paducozók igen szép számmal fogogattak. Dél után 3 órakor kint voltam a vizparton. A tarhonyafőzés melett kozbejött valami dolog, és az ebédet sem szerettem volna kihagyni, de én igy is elérek. Kiválasztottam magamnak egy olyan helyet, ahol korábban láttam paducot, de még marnát is fogni. Felcsaliztam és már ment is a szerelék a vizbe. Körülbelöl fél óra telt el, amikor úszóm a viz alá vette az irányt. A szivem a torkomban dobogott, nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet az ami annyira szeretné a tarhonyámat. Amint bevágok könnyed elnehezedést éreztem a boton. A szivem mégjobban kalapálni kezdett. Legelső gondolatom az volt hogy valami márnanövendékkel van dolgom.

A fejes domolykó,amely egy felejthetetlen emléket nyújtott számomra

A márna helyett azonban egy szép domolykót sikerült kifognom. Amikor a halat a kezemben tarthattam nagyon boldog voltam. Eddig a pillanatig még nem fogtam domolykót tarhonyával. A domolykó fél kilós volt. Elővettem a haltartó szákom, majd óvatosan a vizbe helyeztem a domolykóval együtt. A nap végén két hallal büszkélkedhettem, az utóbbi kicsivel kisebb volt mint első fajtársa.

Egy másik történet amikor,Szabi barátommal csukázni mentünk az illyefalvi "kerek tóra".Akkor volt az év első csukahorgászata,augusztusban még lehet békés halat fogni szép számmal,bennünk azonban tombolt a csuka utáni vágy.A választás ha jól emlékszem egy szerdai délutánra esett.Kezdésnek úszós készséggel próbálkoztunk,de a pirosszemük nem erdeklődtek a kenyérrósza és trágya giliszta után,igy hát átvaltottunk a pergetőmódszerre.Kezdésnek egy 6 centis salmo minnow-ot,daisy-blue szinkóddal tettem az acélelőke kapcsába...Ezt a csalit 2007 tavaszán vásároltam ajandékba magamnak :) de nem hozott még csukát(addig a napig).Dobáltam csalimat körülbelöl 20 percig eredménytelenül,aztén helycsere melett döntöttem.És jó döntés volt!A hely amit választottam közvetlenül egy kis cserje melett volt.A harmadik dobásnal erőteljes koppintást,majd elnehezedést éreztem.Bevágás-burvány-kirohanás-lemaradás.Ez történt röviden fel perc leforgása alatt.A hal megmutatta magát majd lemaradt...Szabi már indult is a meritővel.Kicsit elkeseredve,de reményekkel tele küldtem vissza a műhalat a vizbe.Köztudott dolog,hogy a csuka ha első próbálkozásra nem fogja meg az áldozatát,akkor tovább úszik,majd újra visszamegy arra a helyre.Ezekre gondolván probáltam minél közelebb dobni ahhoz a helyhez ahol korábban jelentkezett a csuka.Megérzésem ezúttal sem csalt-talán harmadik,vagy negyedik dobásra újabb elnehezedést éreztem,de ezúttal kicsit erőteljesebben vágtam be.Evvel az alkalommal megakadt,szoltam is Szabinak,hogy jöhet,mert megvan.Rövid fárasztás után a csukát a meritőháló fogságában láthattuk.Pár percel a csuka szákba helyezése után,gondoltam jobban bele,hogy az akkori év első csukáját fogtam ki.Ez a gondolat,csak fokozta a mércét boldogságom skáláján.A nap végén nem büszkélkedhettünk több csukával,de mégis egy kellemes délutánt tudhattunk magunk mögött...

2007 első csukáját tartom kezemben.