12 szokásos és 1 ritkaság

Öt nap telt el az utolsó lékészés óta, és mivel az Olton nem sikerült a paducokat becserkészni, újból a jég hátára kivánkoztam. A zord idő ellenére kimentem lékészni, tiszta szerencse, hogy nem tartozok azok a "divathorgászok" közé, akik csak +25 fokos melegbe merészkednek ki a viz partjára és ha rossz idő közeledik, vagy havazik, netalán zéró fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, rémülten ülnek bent a bemelegitett lakásban.

A z0rd idő ellenére szenvedélyemnek hódoltam

Reggel 8.30-ra ki is értem a tóra, a jól bevált helyen kivágtam a lékeket és engedtem is be a szereléket.

Ezek az eszközök nélkül elég nehéz lett volna léket vágnom és az tisztán tartanom...

Nem kellett sok idő a halaknak, hogy észrevegyék a szunyoglárvákat, sorba huzogatták az úszókot, azonban megakadni egy sem akart. Ez után egy 30 perces csend következett, mozdulatlanul álltak az úszók a lék közepén. Ahogy letelt a "kávészünet", újból enni kezdtek a halak, újból egymás után merültek alá az úszók. Ezúttal hagytam, hogy nyeljék egy kicsit a csalit a horoggal együtt, igy biztosabb volt az akadás. Három és fél óra alatt 9 sügért és 3 pirosszemü kelét sikerült összegyüjteni.

12 szokásos ...

Sikeremen felbuzdulva, 3 nap múlva újból lementem Illyefalvára. Nagyratörő vágyam volt, 15-20 darab apróhalat szerettem volna zsákmányolni. Talán a túlságosan nagy önbizalmam miatt, vagy a szolunáris tábla által jelzett rossz fogási eselynek köszönhetően egészen délelőtt 11 óraig egy húzásom sem volt. A szerelékre a sikertelenséget nem foghattam, ugyanis 0.8-as előkét és 18-as szunyoglárváknak tervezett piros szinű Mustad horgot használtam. 11 óra után az egyik uszóm mintha megbillent volna. Elsőre azt hittem, hogy csak a szemem káprázik, de aztán amikor elkezdett sétalni az úszó, akkor tudtam, hogy valami viszi a szereléket. Gyorsan be is vágtam neki. Erőteljes ránditásokkal éreztette velem, hogy horgon van. Előre azt hittem, hogy egy termetesebb sügér vagy egy szép kárász lehet. Amikor kiemeltem a lékből, csak akkor láttam, hogy egy szép naphalat fogtam.

Ritkaság...mérete ellenére agressziven védekezett

Annak ellenére, hogy tudtam, hogy van a tóba ebből a fajból, ritkán fog az ember naphalat, ezért nem is számitottam rá. Kis termete ellenére meglepően agressziven védekezett. Ezen a naphalon kivül mást nem sikerült fognom, azonban ez is elég volt számomra, mert talán 6 éve már, hogy nem sikerült naphalat fognom. Lassan elérkezett a dél és haza fele kellett vegyem az utat. A balesetek elkerülése érdekében fa ágakat vágtam es helyeztem el a lékekben. A jég, vastagsága miatt nem valószinű, hogy bárki alatt beszakadjon, viszont ha egy figyelmetlen horgász egy kivágott és nem kijelőlt lékbe lépik, bokaficam illetve bokatörés is lehet a vége. Ezert kedves horgásztársak mindig jelőljük meg az általunk kivágott lékeket mielőtt elhagynánk a horgászhelyünket.

A horgászat befejeztével fa ágakkal jelőltem meg a kivágott lékeket.

Új rekordok és tavaszi telepités

Újból sikerült összeegyeztetni Hunival és édesapjával, hogy február 10-én, vasárnap délelőtt menjünk ki és lékeljünk egyet az Illyefalvi kicsi tavon. A célpontok, mint általában, kicsi sügérek es pirosszemü kelék voltak. Csalinak szunyoglárvát és csontit használtunk, azonban az utobbit figyelmen kivül hagytak a halak. Ami a szereléket illeti, rendkivül egyszerű összeálitást alkalmaztam: bambusz pálca, 20-as főzsinor, 10-es előke, 18-as horog, orsó használatát a célhalak mérete nem tette szükségessé.

Az egyszerű szerelékem


A szerelék beélesitve

Az első pár léken amit vágtunk, csak egyetlen egy sügérke jelentkezett Sándor bácsi botján. Ezt hosszan tartó csend követte, egyikünk botján sem volt húzás. Szinte törvényszerűen következett a helyváltoztatás. Mire észbe kaptam, Huni 20 méterrel arréb egy új léket vágott.

Huni, kapásra várva...

Én követtem példáját és az ő léke mellé én is vágtam egyet, azonban mire én elkészültem, Huni már a nyolcadik halát emelte ki a lékből. Gyorsan én is beengedtem a szereléket. Nem kellett sok idő, nekem is jelentkezett egy csikos hátú.

Atlantic Kingfisher sügérlesen...

Hunit viszont nem lehetett megállitani; egymás után szedte ki a halakot, köztük egy szivárvényos öklét is, ami Huncutnak személyes rekordot jelentett ezt a halfajt tekintve.

A rekordot jelentő szivárványos ökle

A nap végére Huni 23 darab halat fogott, édesapja is legalább anyit, viszont én csak 3 sügérrel és egy ragadozó önnel kellett beérjem. Mivel még soha nem sikerült önt fognom, a mérete ellenére, személyes rekordomnak számit. Elterveztem az év elején, hogy 2008-ban több személyes rekordomot is megdöntöm a horgászat terén, azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerül az első.

Ragadozó ön és a boldog rekorder

Külön örömmel töltött el minket, hogy szivárványos öklét illetve ragadozó önt sikerült fognunk, ugyan is álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a tóba létezik ez a két faj, mivel mi soha nem fogtunk és másokat sem hallottunk, hogy fogtak volna. Méretüknél fogva fel sem merült bennünk, hogy el kell-e engednünk a halakot vagy sem.


Menj csak...

A nap végére jópár sügért, pirosszemüt, karika keszeget sikerült összegyüjtenünk. Sándor bácsinak nagyszerü ötlete támadt, éspedig az, hogy a kifogott halakat vigyük át Előpatak fele, az 5-ös kilóméterkőnél lévő tározóba, hogy a sügérek ritkitsák meg, a helybeliek által csőrősnek nevezett halfajtát, amely nagy falánkságnak köszönhetően, nagyon sokat szokott minkett kárászozás közben bosszantani.
Miután összepakoltunk, a többi horgász is nekünk adta a fogott sügéreket, azonban közülük nem sok mutatott bármiféle életjelet, a rendkivül modern haltartójuknak köszönhetően. Miután kifogták a halat, gyengéd karmozdulattal a jégre dobták és ott hagyták, hogy majd a hal a jégen vergődve döntse el, hogy élni akar vagy meghalni... Merem feltételezni, hogy ezek a "sporthorgászok" életükbe nem hallottak a catch & release-ről, viszont ahhoz már elég éberek voltak, hogy kioktassanak minket a lékhorgászat trükjeiről. Nem kimondottan barátságos gondolataimat nem közöltem az "urakkal", mivel az idősebb emberek iránt tiszteletet kell tanusitani ugy-e bár. A nagy kérdés ami itt feltevődik itt, az az, hogy ezek egyáltalán emberek-e?
Igaz, hogy borzasztóan felmérgelődtem, de hamar megnyugodtam ha arra gondoltam, hogy hamarosan szabadon engedjük az élő halakat. 10 perc alatt megérkeztünk a tározóhoz, félve mentünk rá, de a lékvágás során kiderült, hogy 60 cm vastag jégréteg feküdt alattunk, meg ha akartuk volna sem szakadt volna be. A vastag jég ellenére a lékvágás nem tartott sokáig, hamar be tudtuk engedni új otthonukba a sügéreket, pirosszemüket illetve Huni szivárványos ökléjét.

Telepitésre várva...

Miből is lesz a cserebogár?-az első méter alátétzsinortól a légykötésig...

A cim talán nem fejti ki eléggé, azt hogy valójában miről is fog szólni a cikk ,ezért el szeretném mondani, hogy ebben az irásban élményeimet iróm le, amint nekifogtam legyezni,és beszereztem a hozzávaló felszerelést.


Egyik alkalommal, amikor domolykózni voltam, a városunkon áthaladó folyón, az Olton, érdekes dologra lettem figyelmes. A kisebb-nagyobb domolykók elkapjak az uszós készség végén levő cserebogarat, mielőtt az még elérné a viz felszinét. Tudtam azt, hogy ezek a fajta halak megeszik a bogarakat, de nekem ez mégis nagy felfedezés volt. Innen jött az ötlet, hogy a bogarat valahogy el kellene juttatni a viz felszinre, kellő távolságra. De hogyan? Ez volt a nagy kérdés, mindaddig amig eszembe nem jutott, hogy amikor kisebb gyerek voltam, én bizony láttam a TV-ben sok bácsit, hogy kegyetlenül dobálnak valami vastag kötőt a horgászbottal, és még halat is fognak vele... És ma már tudom hogy mindaz amit ők ott műveltek, azt bizony műlegyezésnek hivják.


Hál' Istennek van az Internet, ez segitségével olvasgatni kerestem a legyezésről. Amikor az oktatóanyagok közepe fele kezdtem érni, kezdett érthetetlenné válni a dolog, az idegennyelvű szavak miatt... Olyan volt mintha kinaiul akarnák elmagyarázni a legyezés technikáját. Aztán kezdtem átolvasni fórumokat, egyre több minden jutott el az agyamig, és tulajdonképpen kezdtem megérteni miről is van szó. Persze nem igy lett volna egy jópár kedves emberke segitsége nélkül, akik fórumokon segitettek. Több oktatóanyag átolvasása után rájöttem, hogy kezdőknek ajánlott #5 bot, #5 zsinor, és ezekhez hozzáillő orsó.
Amint keresgélni kezdtem a felszerelés után-mert ugye valamivel a halat is ki kell fogni-rádöbbentem, hogy az egész dolog egy igen drága mulatság (lehet nem mindenkinek az, de nekem az volt...). Egy magyarországi családi kirándulás alkalmával sikerült benézni az ottani horgászboltokba is. Az árak ott sem voltak sokkal eltérőbbek. Különösen Budapesten, a Kaland Horgászboltban volt bőséges kinálat. Ebben az üzletben vasároltam meg a LEGELSŐ kelleket, ami a legyezéshez szukséges: 20 méter, piros alátét zsinórt. Nagyon boldognak éreztem magam amikor szemügyre- és a kezembe vehettem. Egy jóideig az járt az eszemben hogy ez majd az orsómon fog heverészni.
Sokáig töprengtem azon, hogy milyen botot vegyek, amelyik nem is túl drága, de mégis jó lesz egy ideig. Iyet nem nagyon találtam. Aztán egy kedves barátom, Gál Zsolt, mutatott egy online üzleten egy olyan botot ami az én penztárcámnak is megfelelt. Ezúttal is szeretnek köszönetet mondani neki, MINDENÉRT amit értem tett. A bot amit meg is rendeltem, egy Jaxon Orion, 270 cm-es, #5 bot volt.Tudom hogy nem nagy durranás, de nekem ez örokre egy gyöngyszem marad. A botot 5 nappal a rendelés után már a kezeim közt tarthattam. Épp hogy csak életre nem kelt... A botról egyszerüen nem tudtam levenni a szemem.
Botom van, alátét zsinórom van, de mire tekerem az alátetzsinórt? És mivel juttatom el a legyet a halakhoz? Most jöhet a tobbi kellék. Nézegettem az orsókat, zsinórokat az online üzletekben. Kiszemeltem egy #5 WF, Vision Attack zsinórt, ami nem is volt drága, mégis elég márkás cucc. Arra gondoltam, hogy szétnézek a helyi boltokban, annak ellenere hogy nincs igény "csapkodó" felszerelésre, mert kevés legyes van a városunkban. Meglepetésemre, az egyik boltban találtam szintén #5 WF, Vision Attack zsinórt. Végül is erre esett a választásom, legyezőhorgászok véleményét meghallgatva. Nemtudom egyes horgászok miert nincsenek megelégedve, nekem jól muködik, még nem észleltem hibát rajta.
Még csak az orsó volt hátra. Egy másik üzletben azt is megtaláltam: Goldstar BasicFly #4-5. Ez sem nagy masina, de az orsó tárolására tökéletesen alkalmas. Műlégy és vékonyodó előke nélkül szinte lehetetlen halat fogni, nem szinte hanem biztos; fura lenne ha a sima zsinórra ráakadna egy hal. Igyhát kelett még vásároljak egy-két kelléket. Amikor hazavittem az orsót, egy pár műlegyet és a vékonyodó előkét, a felszerelést rögtön összeállitottam. Nem tudtam letenni kezemből. Egyszerűen kérte hogy kézbe vegyem:). A teljes felszerelést, szeptember első napjaiban sikerült összeállitani.



A kezdő felszerelés...

...és kicsit közelebbről.

És az orsó egész közelről

Amióta érdekel a legyezés, azóta az jár a fejemben, hogy megyek horgászni, és fogok szép domolykókat. Ez a gondolat járt a fejemben, más nem nagyon foglalkoztatott. Azonban a legyezőhorgászok 99 szászaléka, saját maga köti legyeit. Olyan is van aki soha nem horgászott más horgász által kötött műleggyel, de akad olyan is akinek hamarabb volt satuja, mint botja.

A legykötés számomra egy nehéz, maceráns dolognak tűnt, mindaddig amig rá nem ébredtem arra, hogy jobban megéri ha saját magam kötöm legyeim, mintha a boltból vásárolnám. Amikor erre rájöttem, kezdtem keresgélni a lgykötő anyagok után, az online üzletekben. Az első ami eszembe jutott a legykötésről ,az a satu volt. Honnan és milyent vegyek? Jó lesz-e? Ezek a dolgok foglakoztattak. Fogamra való satut úgysem kaptam.

A domolykók réme...a műlegyek...

A légykötés iránti érdeklődésem egy kis időre megszűnt, ha lehet igy fogalmazni... talán két hétig... Január közepe, hétfő volt, amikor Zsoltival beszélgettem. Többek közt a légykötésről is esett szó. Megkérdeztem tőle, nincsen-e véletlenül egy eladó satuja. Szerencsémre volt. Gyorsan alkut kötöttünk, és szerdán megvásároltam tőle. Amint hazaértem első dolog amit tettem, az volt hogy befogtam, egyet a korábban vásárolt legyek közül.Csak néztem, és néztem... Meg akkor délután megköttem, életem első három műlegyét, amit szintén Zsoltinak köszönhetek, hiszen ő adta a kötéshez szükséges anyagokat. Azóta kötögetem magamnak a legyeket...

Ez volt az én történetem,az első 20 méter alátétzsinortól,a légykötésig.

Amur

AMUR (CTENOPHARYNGODON IDELLA)

Legnagyobb bejelentett súly: 45 kg
Legnagyobb bejelentett életkór: 21 év

Jegyei: teste erősen megnyúlt, a fejes domolykóéra emlékeztet, orra tömpe, az orrnyilások között kivágott. Szája középállású, bajuszszálai nincsenek. Hasoldala lekerekitett. Pikelyei nagyok, 42-45 az oldalvonal mentén; az oldalvonal alatt 5 pikkelysor van. Hátúszója 10, farok alatti úszója 11 sugárral, az első 3 sugár osztatlanul izelt. Garatfogai kétsorosak, a széleiken rézsút lecsiszoltak, oldalról összenyomottak, és fűrészszerűen bemetszettek, (1)2.4(5)-5(4).2
Szinezete: háta a sötétzöldtől a zöldesfeketéig; oldalai világosabbak, zöldesek; hasa fehéres. Pikkelyei sötéten szegettek (hálós mintázat).
Élőhelye: mély folyók és tavak.
Életmódja: meleg kedvelő faj, de elviseli az alacsonyabb hőmérsékleteket is. Kavicsos medrű folyókban, tavakban ivik; a kelési idő 32-40 óra (27-29 C. fokon). A fiatal halak eleinte apró állatokat esznek; ha már 6-10 cm hosszúak, a növényi táplálékra térnek át, bélcsatornájuk 2-2.5-szerese lesz a test hosszának.

Nyári emlékek

Télen, amikor a vizek háta megkeményedik, a horgászok többsége, bent ül a meleg lakásban és várja hogy olvadjon már meg a jég. Ez az időszak akkortól kezdődik, amikor a tavakat alig pár centiméteres jégtakaró boritja. Tudjuk, hogy milyen rossz érzés amikor szép csukák reményében elindulunk egy rövid kis horgászatra, de nem tudjuk bevetni a jól bevált wobblereket, vagy éppen az úszós készséget a krokodilpofájú barátaink ellen. A jég vastagsága azonban akkor hizik amikor a hőmérő higanyszála a sokadik minusznál tart. Ilyenkor a wobblerezés helyett az egyszerű lékező szerelékeinket vetjük be. Ekkor jutnak eszünkbe igazán a nyári emlékek; amikor domolykozás közben egy egy falánkabb csuka elharapja a wobblerünket, vagy paducozás közben elcsipünk egy feles domolykót. Mi ha egyszer tehetjük, horgászni megyünk, azonban a hideg téli estéken, amikor már a lékelés sem kivitelezhető, nekünk is eszünkbe jutnak a nyári emlékek, most ezeket probáljuk felidézni.


Atlantic Kingfisher

Mondhatnám, hogy tavaly nyáron valóra vált egy álom számomra. Rég vágytam arra, hogy nekifogjak a csukák vadászatának. Hogy miért? Mindig lázba hozott, ha arra gondoltam, hogy az előttem fekvő tóban, folyóban egy, a természet által alkotott, tökéletes gyilkológép prédára leselkedik, nekem pedig meg van adatva, hogy levadásszam a gyilkost. Miután megszabadultam az egyetem és a szesszió kegyetlen fogságaból, hazamentem és másnap meg is vásároltam életem első pergető felszerelését: Siweida cég által gyártott 2.4 m-es, 10-30 g dobósúlyú pergető botra, egy négy csapágyas Cardinal orsóra esett a választás, mindez kiegészitve 22-es Trabucco monofil zsinorral, acél előkével, és mivel pénz szükében voltam, csak egy #1-es Mepps Comet-et, #1-es Mepps Black Furry-t illetve 3 Storm Intense Swim Shad-ot tudtam venni. Következő héten alkalmam is volt kipróbálni az újonnan beszerzett "puskát". A helyszin a Szörcse-i (Kovászna megye) holtág volt. Két napos horgászatra mentem. Első nap délután érkeztem ki a holtághoz. Elsőnek a nehéztüzérséget állitottam be pontyokra és az úszó keszséget apró halakra, aztán jöhetett életem első "lövése" a pergető bottal. A holtág széle hinárral volt benőve és nem is volt tiszta a viz, ezért úgy gondoltam megpróbálom az 1-es Mepps Comet-et, lássuk mit tud. Első dobásra semmi nem jelentkezett. Annál inkább az úszó készségen; az apró halak a nap lementével egyre aktivabbak lettek; sügérek és pirosszemü kelék rángatták az úszót. Két kapás között dobtam a pergető botommal is. Második dobásra egy agressziv kis süger ugrott neki a Mepps-nek és meg is volt életem első hala, amit pergetve fogtam. De nem a sügér volt az első számú célpontom, hanem a csuka. Próbálkoztam a fenevadak becserkészésével, főleg az után, hogy a halőrtől megtudtam, hogy tavasszal, amikor a csukák násza van, 9 kilós példányok kergetik egymást a szerelem hevében. Minden próbálkozásom ellenére meg ütésem sem volt, nemhogy csukát akasszak. Már már kezdett sötétedni, ezért letettem kezemből a pergető botot és újra beélesitettem az "ágyukat", hátha éjjel megakad egy pontyocska. Az úszómba világitópatront tettem, mert szürkületkor szépen lehet pirosszemüzni, nameg éjjel az úszós szerelékem más feladatot kapott, a pontyokat keresgélte. Sajnos eredménytelenül. Sem a fenekezőket, sem az úszót nem rángatták a halak. Enyhén csalódottan, éjjel 3 körül álomra hajtottam fejem. A lustálkodás nem volt hosszas, 4.45-kor keltem is a nappal együtt. Meleg kávéval a kezemben, a fáradságtól reszketve csodáltam a hajnali tájat. Na de sokat nem is bámészkodtam, csalit cseréltem a fenekező illetve pecázó botokon, és máris vettem kézbe a pergető botot. Két óra telhetett el, kétségbeesve amiért nem akar enni a csuka, nem is tudtam, hogy merre dobjak. Mivel a holtág nagyon keskeny, a fenekező készséget csak 3-4 méterre a parttól helyeztem el. Gondoltam egy merészet es a kicsi Meppset átdobtam a fenekező botjaimon. A felszin közelében húztam vissza a csalit, nehogy felszedje a főzsinorokat. Miután biztonságosan átjött a zsinorok fölött, a másodperc tört részéig azt hittem, hogy elakadtam valamiben, azonban egy agressziv kirohanásból rájöttem, hogy igen, megakadt a gyilkos. A szivem kihagyott, nem akart dobbani, nem jött, hogy elhidjem, hogy csukát akasztottam. Az orsó fékje nem volt megszoritva, ezért a halacsak megrecsegtette egy kicsit. Nem volt nagy példany, 20 másodpercet ha tartott a küzdelem. Leirhatatlanul boldog voltam, amikor a szákba láttam életem első csukáját. Miután kivettem a körforgót a torkából, beletettem a haltartóba és folytattam is a pergetést. Eljött a dél. Csukát az után nem sikerült fognom, sügéreket annal inkább, azokat is csak úszóra illetve fenékre. A fenekező botomnak köszönhetően kifogtam egy 15 cm-es sügért, ami személyes rekordom megdöntését jelentette. Nem voltam elégedetlen a napi teljesitményemmel, hogy is lehettem volna, amikor 2 személyes rekordot is megdöntöttem par óra leforgása alatt, azonban még egy csukát szivesen elfogadtam volna. Nem is kellett sokat ábrándoznom második csukámról, újból tette a dolgat a #1 Mepps Comet. Az elsőnél ez sem volt nagyobb, 45 cm, egyivásuak voltak. Sajnos amiért nem volt még birtokomba fényképezőgép, nem tudtam megörökiteni a nagy napot, azonban a szivembe és az emlékeim közé mélyen beivódott.

Egy másik csodálatos emlékem szülővárosom folyójához, az Olthoz fűződik. Tavaly nyáron nem csak a pergető horgászatnak fogtam neki, hanem a folyami horgászatnak is. Még soha nem sikerült folyón, nem hogy termetes példányt, de még apró halat sem fognom. Hogy véget vessek sikertelenségem sorozatának, a part mentén próbáltam sügéreket fogni. A szerelékem egyszerű úszós készség volt, csalinak trágyagilisztát használtam.

Hoppá, mintha hozzanyúlt valami...


Sügért nem sikerült fogni, azonban a folyó szélénél, a sekély vizben megakadt egy pirosszemü kele, egy márnaköjök illetve egy szélhajtó küsz is megkóstolta a csalit. A halak kicsik voltak, azonban kárpotolt az a tény, hogy sikerült halat fognom az Olton és utólag azt is megtudtam, hogy ritkán fognak Szentgyörgyön pirosszemü kelét a folyóban.


Halaimat a folyó szélén, sekély vizben sikerült fognom



Az első két hal, amit az Olt adott nekem...


...és a harmadik; igazi fenevad!



Huncut

A tavalyi év számomra egy halban gazdag év volt. Volt mikor kisebbeket, volt mikor nagyobbakat sikerült horogra csalni; voltak olyan napok amikor semmit nem sikerült fogni se pergetve, se úszós módszerrel.

Egy júniusi délelőtt kimentem a folyópartra szétnezni. Az elöző pár napban nem voltam kint horgászni, az esőzés beállta miatt. Amint kiértem, kellemes meglepetésben volt részem: a folyó nagyon enyhén volt zavaros, fogtam már zavarosabb vizben is halat. A latvány az arcomra mosolyt csalt. Pár percig még nézelődtem, majd indultam haza. Útban hazafelé arra gondoltam, hogy jól esne egy nyugalmasabb peca - tobbnyire járkálok a folyóparton domolykók után kutatva. Ugy határoztam hogy főzök egy kevés tarhonyát, majd avval csalizok, ugyanis láttam, hogy a paducozók igen szép számmal fogogattak. Dél után 3 órakor kint voltam a vizparton. A tarhonyafőzés melett kozbejött valami dolog, és az ebédet sem szerettem volna kihagyni, de én igy is elérek. Kiválasztottam magamnak egy olyan helyet, ahol korábban láttam paducot, de még marnát is fogni. Felcsaliztam és már ment is a szerelék a vizbe. Körülbelöl fél óra telt el, amikor úszóm a viz alá vette az irányt. A szivem a torkomban dobogott, nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet az ami annyira szeretné a tarhonyámat. Amint bevágok könnyed elnehezedést éreztem a boton. A szivem mégjobban kalapálni kezdett. Legelső gondolatom az volt hogy valami márnanövendékkel van dolgom.

A fejes domolykó,amely egy felejthetetlen emléket nyújtott számomra

A márna helyett azonban egy szép domolykót sikerült kifognom. Amikor a halat a kezemben tarthattam nagyon boldog voltam. Eddig a pillanatig még nem fogtam domolykót tarhonyával. A domolykó fél kilós volt. Elővettem a haltartó szákom, majd óvatosan a vizbe helyeztem a domolykóval együtt. A nap végén két hallal büszkélkedhettem, az utóbbi kicsivel kisebb volt mint első fajtársa.

Egy másik történet amikor,Szabi barátommal csukázni mentünk az illyefalvi "kerek tóra".Akkor volt az év első csukahorgászata,augusztusban még lehet békés halat fogni szép számmal,bennünk azonban tombolt a csuka utáni vágy.A választás ha jól emlékszem egy szerdai délutánra esett.Kezdésnek úszós készséggel próbálkoztunk,de a pirosszemük nem erdeklődtek a kenyérrósza és trágya giliszta után,igy hát átvaltottunk a pergetőmódszerre.Kezdésnek egy 6 centis salmo minnow-ot,daisy-blue szinkóddal tettem az acélelőke kapcsába...Ezt a csalit 2007 tavaszán vásároltam ajandékba magamnak :) de nem hozott még csukát(addig a napig).Dobáltam csalimat körülbelöl 20 percig eredménytelenül,aztén helycsere melett döntöttem.És jó döntés volt!A hely amit választottam közvetlenül egy kis cserje melett volt.A harmadik dobásnal erőteljes koppintást,majd elnehezedést éreztem.Bevágás-burvány-kirohanás-lemaradás.Ez történt röviden fel perc leforgása alatt.A hal megmutatta magát majd lemaradt...Szabi már indult is a meritővel.Kicsit elkeseredve,de reményekkel tele küldtem vissza a műhalat a vizbe.Köztudott dolog,hogy a csuka ha első próbálkozásra nem fogja meg az áldozatát,akkor tovább úszik,majd újra visszamegy arra a helyre.Ezekre gondolván probáltam minél közelebb dobni ahhoz a helyhez ahol korábban jelentkezett a csuka.Megérzésem ezúttal sem csalt-talán harmadik,vagy negyedik dobásra újabb elnehezedést éreztem,de ezúttal kicsit erőteljesebben vágtam be.Evvel az alkalommal megakadt,szoltam is Szabinak,hogy jöhet,mert megvan.Rövid fárasztás után a csukát a meritőháló fogságában láthattuk.Pár percel a csuka szákba helyezése után,gondoltam jobban bele,hogy az akkori év első csukáját fogtam ki.Ez a gondolat,csak fokozta a mércét boldogságom skáláján.A nap végén nem büszkélkedhettünk több csukával,de mégis egy kellemes délutánt tudhattunk magunk mögött...

2007 első csukáját tartom kezemben.